Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A túlsúlyos emberek zsírszövete önmagában is beteg lehet!

Ha a szervezetünkkel valami baj van, azt mondjuk, betegek vagyunk. A Temple-i orvosi egyetem egyik kutatócsoportja a Diabetes című tudományos folyóiratban azt bizonyítja be, hogy ugyanígy az elhízott emberek zsírszövete is lehet „beteg”. Tanulmányaik során megvizsgálták, hogyan működnek a elhízottak, illetve a soványak zsírsejtjei: meglepődve tapasztalták, hogy az súlyfelesleggel küzdő páciensek sejtjei sok tekintetben nem a normális módon funkcionálnak.

A közlemény szerzője, Dr. Guenther Boden azt is elmagyarázta, hogy az eredmények tekintetében sokkal érthetőbbé vált az a tény is, hogy miért van egyértelmű összefüggés az elhízás, a cukorbetegség, a szívbetegségek és az agyvérzés között.

Hogyan is történik egy ilyen kísérlet?
A sejttani vizsgálatokhoz természetesen sejtekre van szükség, ezért az egyetem endokrinológus, biokémikus és sebész orvosai biopsziát, azaz egy kicsi szövetdarabot metszettek ki 6-6 páciens combjából. Ezután történt meg a mikroszkópos és biokémiai vizsgálat. Dr. Boden állítása szerint a elhízottak zsírszövetében a zsírsejtek több tekintetben is „hiányosnak” mondhatók. A biokémiai felfedezések és összefüggések részletezésére nem térünk ki, de annyit tudnunk kell, hogy ezeknek a sejteknek egy bizonyos része (az endoplazmatikus retikulum, ER) stressz alatt állt, a szövet maga pedig gyulladt állapotban volt. A tény azért is érdemel nagyobb figyelmet, mivel ezek a sejtszervecskék felelősek sok fehérje előállításáért. Ha például olyan fehérjét készítenek tévesen, mely az inzulin-anyagcserénkre hat, könnyen lehetünk rövid időn belül akár cukorbetegek is.

Az USA legnagyobb egészségügyi szerve, a NIH nemrég közölte, hogy a 25-ös testtömeg index (BMI) fölött pontonként 25%-kal nő az esélyünk a cukorbetegség, 10%-kal pedig a szívbetegségek kialakulására.

Van-e okunk félni?
Azoknak bizonyára van, akik nem tesznek semmit az elhízásuk ellen, azonban ha normalizáljuk testsúlyunkat, igen nagy esélyünk van arra is, hogy zsírszövetünk működése is helyreálljon. Hiába mondjuk tehát, hogy az elhízott emberek kevesebbet stresszelnek, a zsírszövetük nem erről árulkodik.


Írta: Komódi Edina
biológus
555919_479778142050482_1545431318_n.jpg