Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csiperkegomba

A táplálkozástudomány fejlődésével számos gombafélét vizsgáltak már meg. A shiitake, maitake, reishi gombák után az ismertebb és bármely üzletben kapható csiperke került sorra. Kutatások eredménye alapján állítják, hogy a csiperke rákellenes hatású. Rendszeres fogyasztása segíthet a mellrák megelőzésében azzal, hogy megakadályozza a szervezetben lévő ösztrogénszint túlzott megemelkedését. Ez a hiperösztrogénszint összefüggésben áll ugyanis a mellrák kialakulásával.
A csiperkegomba kiváló szelén-, B2-, B3-, B5-vitamin-, réz-, potasszium- és foszforforrás. A szelén a szervezet antioxidáns funkciójához szükséges, ami mint tudjuk a szabadgyökök káros hatását csökkenti. Ezekben a bonyolult antioxidáns folyamatokban kap a szelén fontos szerepet, így segít a vastagbélrák megelőzésében. A bélsejteket ugyanis védi a rákot okozó mérgektől. Emellett szerepe van a szívbetegségek, asztma, ízületi gyulladás megelőzésében is.
A réz, a másik alapvető fontosságú ásványi anyag, a reumás megbetegedések kockázatát csökkenti, a mangánnal együtt pedig szintén a szabadgyökök ellen nyújtanak védelmet. A réz nélkülözhetetlen olyan enzimek működéséhez, amelyek biztosítják az érfal, csontok, ízületek rugalmasságát, erősségét.
A csiperkében sok vas is található, amely fontos alkotóeleme a hemoglobinnak. Ez a molekula szállítja az oxigént a szervezetben. A hemoglobin előállításához fontos a réz jelenléte is. Réz nélkül a vasat nem tudja megfelelően hasznosítani a vörösvértest.
A sampinyon gazdag forrása a B-vitaminféléknek, amelyek nélkülözhetetlenek a szénhidrátok, fehérjék és zsírok anyagcseréjéhez.

A B2-vitamin különösen fontos szerepet kap az oxigénhez kötött energia előállításban. A B2-vitamin átalakul, és kapcsolódik a fehérjeenzimekhez. Ezek a szervezetben mindenütt megtalálhatók, de a legtöbb mindig ott, ahol éppen nagy szükség van az energiára, így például az izmokban, szívben.


A B-vitamin ahhoz is szükséges, hogy a szervezet ne merüljön ki. Különösen stressz hatásakor támogatja a mellékvesék működését. A B3 a megfelelő koleszterinszint kialakításában fontos, míg a B6 az érfalak védelmében, mert az azt károsító veszélyes anyagokat ártalmatlanítja. Ezzel jelentősen csökkenthető az agyi katasztrófa és a szívinfarktus veszélye.
A cink az immunrendszer megfelelő működéséhez kell, ezen túl a sérülések gyógyulásához, a sejtosztódáshoz. A vércukor- és anyagcsereszintet pedig stabilizálja. Az erős immunrendszerhez nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű cink. Ilyenkor télen tehát tudatosan is együnk sok gombát, mert véd a megfázásoktól, fertőzésektől.
A niacinban gazdag táplálkozás védelmet nyújt az Alzheimer-kór és a demencia ellen. Egy chicagói egészséggel és öregedéssel foglalkozó kutatóintézet 3500 lakost kérdezett meg, 65 éveseket, vagy ennél idősebbeket a táplálkozásukkal kapcsolatban. Aztán a következő 6 évben figyelték és követték értelmi funkcióikat. Azok, akik a legtöbb niacint kapták ételeikből, ami 22 mg napi adagot jelent, 70%-kal kisebb volt a valószínűsége az Alzheimer-kór és demencia kialakulásának, mint azoknál, akik csak napi 13 mg niacint nyertek napi táplálkozásukból. A niacinban gazdagon táplálkozók életkorral összefüggő értelmi hanyatlása is jelentősen kisebb volt. A gombában találtak L-ergothioneint, ami egy nagyon erős antioxidáns. Korábban úgy vélték, hogy ennek az anyagnak a csirkemáj és a búzacsíra a legjobb forrása. Kiderült, hogy a gombában több L-ergothionein van. A shiitake, maitake gomákban és az osztrigában található a legtöbb. A csiperkegombában is négyszer több van, mint a csirkemájban, és tizenkétszer több, mint a búzacsírában. Az L-ergothionein nem károsodik főzés hatására sem, ami így nem korlátozza az ételek elkészítésének változatosságát.
557120_479776462050650_758018298_n.jpg